2016. január 12., kedd

Újévi kihallgatás a nagyköveteknek - Ferenc pápa a migrációs válságról


A Szentszéknél akkreditált diplomáciai testületet január 11-én délelőtt fogadta Ferenc pápa a vatikáni Apostoli Palota ún. Királyi termében, melynek építése óta éppen ez az elsődleges funkciója: a pápa itt fogadja a legünnepélyesebb alkalmakkor az állami delegációkat és a követeket.

Magyarország részéről Dr. Habsburg-Lotharingiai Eduard nagykövet és munkatársai, Érszegi Márk Aurél tanácsos és Mons. Tóth Tamás egyházi tanácsos vettek részt a kihallgatáson, melynek végén a Szentatya egyesével köszöntötte a jelenlevőket.

 
A Szentszéknél akkreditált nagykövetek és kíséretük a Királyi teremben
(fotó: Magyar Kurír)

Az újévi kihallgatás hagyományosan a pápa diplomáciai évértékelő beszéde is egyben. Az idei pápai évértékelő beszéd terjedelmileg is legfontosabb része a „súlyos migrációs válság” volt. A beszéd bővebb magyar nyelvű összefoglalója megtalálható a Vatikáni Rádió honlapján.

A migrációs téma kapcsán az alábbi főbb megállapítások emelhetők ki:

„Fájdalommal tapasztalni, hogy gyakran ezek a migránsok nem esnek a nemzetközi egyezmények által biztosított nemzetközi védelmi rendszer hatálya alá.

A migráció kiváltó okainak nagy részét „már régóta kezelni lehetett volna”, s így megelőzni a tragédiákat. Ma is „elejét lehetne venni a tragédiáknak s építeni a békét”, ez azonban „bevett szokások és gyakorlatok” megkérdőjelezésével járna a fegyverkereskedelem, a nyersanyagok és az energiaforrások felhalmozása, a befektetések, a korrupció, a pénzügyi politikák s a nemzetközi fejlesztések terén.

A migráció témájában a válsághelyzetre adandó azonnali válaszokon túlmutató közép- és hosszútávú programokat kell kidolgozni, melyek segítsék egyfelől a migránsok integrációját a befogadó országokban, másfelől szolidáris politikák révén előmozdítsák a származási országok fejlődését, anélkül, hogy „a segélyeket az adott népek kultúrájától ideológiailag idegen, vagy azzal ellentétes stratégiáknak és gyakorlatnak rendelnék alá”.

Sok elvándorló szívesen visszatérne saját országába, ha ott adva volnának a megfelelő biztonsági körülmények és létfeltételek.

Az Európát érintő migránsáradat „nem kevés kérdést vet fel a valós befogadási lehetőségekkel és az alkalmazkodási képességekkel, valamint a befogadó országok kulturális és társadalmi valóságának módosulásával kapcsolatban”.

„Hasonlóan fontosak a biztonsági aggodalmak” a nemzetközi terrorizmus terjedése miatt.

„Nem lehet eltekinteni a kapcsolódó kulturális vonatkozásoktól sem, kezdve a vallási hovatartozással. Az extrémizmus és a fundamentalizmus nemcsak a vallásnak hatalmi célból történő felhasználásában lelnek táptalajra, hanem az ideáloktól mentes ürességben és – vallási értelemben is – az identitásvesztettségben, mely drámai módon jellemzi az úgynevezett Nyugatot”.

„A migrációs jelenség tehát óhatatlanul felvet kulturális kérdéseket, melyeket nem lehet megválaszolatlanul hagyni.”

„Annak, akit befogadnak, kötelessége tiszteletben tartani az őt befogadó közösség értékeit, hagyományait és törvényeit.” A befogadó közösség pedig „arra hivatott, hogy értékelje mindazt, amivel minden bevándorló hozzá tud járulni az egész közösség javához”.

„Fontos, hogy a jelenlegi válság frontvonalában található országokat ne hagyják magukra, de ugyanilyen fontos, hogy a probléma által érintett minden ország – származási, tranzit- és befogadási ország – közötti őszinte és tiszteletteljes párbeszéd induljon, hogy nagyobb kreatív bátorsággal új és fenntartható megoldásokat keressenek.”

„A jelenlegi helyzetben nem lehet az egyes államok által egyénileg követett megoldásokban gondolkozni, mert az egyesek döntéseinek következményei óhatatlanul érintik az egész nemzetközi közösséget.”

„Meggyőződésem, hogy Európa számára – a maga nagy kulturális és vallási öröksége révén – rendelkezésre állnak az eszközök, hogy megvédje az emberi személy központi szerepét, továbbá megtalálja a helyes egyensúlyt saját állampolgárai jogainak védelme és a migránsok befogadásának és megsegítésének biztosítása között.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése