2018. május 3., csütörtök

Mindszenty-emlékmise Rómában


Május 2-án Beniamino Stella bíboros, a Kléruskongregáció prefektusa celebrálta az idei római Mindszenty-emlékmisét a Kerek Szent István templomban. A megemlékezést a Szentszéki és a Római Magyar Nagykövetség, a római magyar közösség, valamint a többi római magyar világi és egyházi intézmény közösen szervezte.
Habsburg-Lotharingiai Eduard vatikáni nagykövet köszöntötte a jelenlevőket, köztük Kovács Ádám Zoltán római nagykövetet, valamint a szentszéki diplomáciai testület számos képviselőjét és a Pápai Német-Magyar Kollégium szeminaristáit, akik ministráltak a szentmisén.
A kalocsai Főszékesegyházi Kórus Zsebics Ilona vezetésével és Leányfalusi Vilmos karnagy zenei kíséretével tette ünnepibbé a szertartást, Bárdos Lajos „Missa tertia”, Kersch Ferenc „Dextera Domini”, Szokolay Sándor Áldjuk „Isten nagy kegyelmét”, Liszt Ferenc „Ave maris stella” és Johann Sebastian Bach „Ragyogva tűz a napsugár” című műveit szólaltatva meg.
Személyes emlékeket is elevenítő szentbeszédében Stella bíboros, kiemelte Mindszenty bíboros papi életének példás, melyet egyházáért s hazájáért ajánlott fel, miközben „számos erényt hősies fokon gyakorolt”.

Fotók: Horváth Hajnalka

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése